E-learning program mindenkinek
Kommunikációs készségek fejlesztése
Ez a program felkészíti a résztvevőket arra, hogy írásban és szóban a belső és külső célcsoportok számára hatékonyan, az üzleti elvárásoknak megfelelően tudjanak üzeneteket közvetíteni személyiségtípusok szerint, illetve személyes kommunikációs stílusát fejlessze, csiszolja.
Konfliktuskezelés
Ez a program megismerteti a résztvevőket a különböző konfliktustípusokkal és ezek megoldásaival, felméri a résztvevők konfliktuskezelési szintjét és képességét, és új eszközöket az összetűzések hatékony elhárítására, illetve személyes életében megjelenő konfliktusok kezelésére.
Interkulturális megértés
Ezekkel a programokkal azokat a cégeket segítjük, akik több kultúrából érkező munkavállalókat foglalkoztatnak (pl. SSC-k), vendégmunkásokkal oldják meg a munkaerőhiányt (pl. termelő, gyártó cégek), illetve ügyfeleik, vásárlóik különbözö kultúrából érkeznek, vagy akár a cég külpiacra szeretne kijutni.
Időgazdálkodás és multitasking
Ebben a programban könnyen használható időgazdálkodási eszközöket mutatunk, amelyek segítségével jobban strukturálható az adott feladatra szánt időkeret, valamint az egyéni munkastílusok mentén megbeszéljük, hogyan lehet többszintű feladatokat jó minőségben adott időben elvégezni.
Értekezletvezetés
Ebben a programban megmutatjuk, hogyan kell megszervezni egy értekezletet, melyek az előkészítés lépései és eszközei, valamint hatékony és könnyen alkalmazható technikákat tanítunk az értekezletek levezetésére, hogy a résztvevők minél gyorsabban jussanak el döntésekhez, véleménynyilvánításhoz a rászánt időkeret betartásával.
Interjúzási technikák és készségek
Ebben a programban a kis-és közepes vállalkozások vezetői és munkatársai ismerik meg az állásra jelentkezők hatékony interjúztatásának eszközeit, annak érdekében, hogy a megfelelő embert találják meg a csapatuk számára.
Prezentációs technikák
Ezen a tréningen a Power Point és a prezi alkalmazásait, a prezentáció elkészítését és a közönség igényeinek megfelelő előadás megtartását, a figyelem fenntartását tanulhatják meg a résztvevők.
Vásárlótípusokon alapuló eladás és panaszkezelés
Ebben a programban vásárlói típusokkal ismerkednek meg a résztvevők, valamint a vásárlói típusokon alapuló többletértékesítés és panaszkezelés, panaszmegelőzés eszközeivel.
Értékesítők képzése
Ebben a programban a különböző értékesítési helyzetre alkalmazott eszközöket, ügyféltípusokat ismerhetnek meg a résztvevők attól függően, hogy személyes vagy telefonos értékesítést folytatnak-e, illetve meglévő vagy hideg hívással elérendő vevőket kell-e megkeresniük.
Tárgyalástechnika
Ebben a programban az online és a személyes tárgyalási helyzetek előkészítését, levezetését és utánkövetését tanulhatják meg a résztvevők, hazai és nemzetközi tárgyalási helyzetek eszközeit, kommunikációs és interkulturális eszközeit a hatékony, win-win helyzetek elérése érdekében.
Stresszkezelés, kiégés kezelés
Ezen a programban a résztvevők megismerik a munkahelyi stressz és a kiégés okait, tüneteit, és könnyen alkalmazható stresszkezelési eszközökkel találkoznak, amellyel a betegségek és a depresszió megelőzhető.
Belső trénerek képzése
Ebben a programban a belső trénereknek, oktatóknak, mentoroknak tanítunk olyan azonnal alkalmazható tréningeszközöket, amellyel a képzésük eredményesebb, a résztvevők aktivizálása magasabb lesz.
Digitális Alapkészségek Fejlesztése
Ebben a programban azoknak segítünk, akiknek az a céljuk, hogy magabiztosan kezeljék a számítógépet, és ne fogjon ki rajtuk az Excel, a Word vagy egy prezentáció.
Digitális Készségek Fejlesztése Haladó
Ebben a programban azoknak segítünk, akik saját maguk vagy cégük számára szeretnének késízteni vizuális tartalmakat, egyszerűbb honlapozkat, kommunikációs eszközöket.
Munkavédelem és elsősegély tréning
Ebben a programban a cégek számára kötelező a munkavédelmi képzés található, amellyel megteremthető a biztonságos munkavégzés.
Küldetésünk
Cégünk Magyarországon és Európában gyakorlatorientált, azonnal alkalmazható eszközöket tanító tréningeket, valamint piaci részesedést és teljesítménynövelő szervezetfejlesztést kínál partnereinknek.
Azt valljuk, hogy a szervezeti működésben felmerülő fennakadások, változási szükségletek, problémák lehetőséget adnak arra, hogy megerősítsük a cégben a kompetens, elkötelezett emberek összhangja által teremtett eredményes működést, ami igazi győzelem önmagunk felett.